A végéhez közeledik a Zöld Nyíl Villamosprojekt PDF Nyomtatás E-mail
2014. december 27. szombat, 12:39

20150427-Kep01

Istenes Zsolt - 2014. december 27. 12:39
A minap.hu-n 2014. december 29.-én megjelent cikk

A közbeszerzési eljárásokat lezárták, a járműbeszerzés befejeződött, hamarosan pedig csak Skoda villamosok járnak majd a miskolci síneken. A végéhez közeledik a Zöld Nyíl Villamosprojekt.

(Fotó: Mocsári László)

Mint portálunk is beszámolt róla, nemrégiben megérkezett Miskolcra az új Skoda villamos-flotta utolsó, 31. darabja is. Mint megírtuk, a tervek szerint az új esztendő februárjában a régi villamosokat teljesen leváltják városunkban az új Skodák, mindkét vonalon, a hét minden napján.

Csendesebb, tágasabb, egyszerű rá felszállni, jobb kilátást biztosít és gazdaságosabban üzemeltethető, mint a korábbi modellek – ilyen Miskolc új villamosa. Februártól már csak Skodák járnak majd tehát, a régi Tátrákat és Bécsi villamosokat pedig eladják.

Singlár Zsolt, az MVK Zrt. vezérigazgatója annyit elmondhatott, hogy tizenkét járműre kedvező ajánlat érkezett Prágából. Hozzátette, gyakorlatilag a Tátra villamosok az értékesebbek, azt keresi Prága, Csehország és a környező országok. Singlár Zsolt ismertette azt is, hogy az eladásukból befolyt összeget az új villamosokra, hálózatra és közszolgálatra fogják fordítani.

Az új villamosok darabja körülbelül 650 millió forintba került, de nem csak a járművek újak. A projekt részeként felújították a Tisza pályaudvarnál található Kandó Kálmán teret, ahol az intelligens vezérlésnek köszönhetően már a Skodák vezérlik a váltókat. Kicserélték a síneket és a peronokat is átalakították ugyanakkor, így a teljes pálya már alacsonypadlós.

Felújították továbbá a villamos-javítóműhelyt, és új a diszpécserközpont is. A megállókban pedig új utastájékoztató-rendszer működik, így percre pontosan lehet látni, mikor érkezik a következő járat.

A 37 milliárd forint értékű Zöld Nyíl Villamosprojekt uniós támogatással valósult meg.

Forrás: minap.hu

 
Share
Új Szechenyi tervEuMagyarország megújul