Közlemény – Már tizenkét új villamos Miskolcon PDF Nyomtatás E-mail
2014. július 10. csütörtök, 07:10

20150917-Kep01A boon.hu-n 2014. 07. 10-én megjelent cikk.

A „Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” nagyprojekt keretében július 9-én, szerdán este megérkezett a tizenkettedik új Skoda villamos!

A tizenkettedik jármű július 9-én az esti órákban, ahogy már megszoktuk, Bánrévén keresztül lépett be az országba. Az átlépés és a szállítás ismét zökkenőmentesen volt, így „menetrend szerint” este fél kilenckor megérkezett Miskolc tizenkettedik új villamosa a városi közlekedési vállalat telephelyére.

Mielőtt a tizenkettedik, és mellette a többi új villamos is forgalomba áll és szállítja az utasokat, teljesítenie kell 500 kilométernyi tesztkört a megújult miskolci villamospályán, illetve a Nemzeti Közlekedési Hatóság által előírt hatósági vizsgán való 100 %-os megfelelését.

Eddig

2013 nyarán érkezett az első és a második, 2014 áprilisában a harmadik, a negyedik és az ötödik, még májusban a hatodik, júniusban pedig már a hetedik, a nyolcadik, a kilencedik, a tizedik, a tizenegyedik és júliusban a tizenkettedik Skoda gyártmányú villamos is megérkezett Miskolcra.

2014. június 13-án a két új villamos mellett még 3 állt forgalomba, így már a 600-as és 601-es mellett a 602-es, a 603-as és a 604-es pályaszámú villamos is szállítja az utasokat.

Ez után

Idén még 17 új villamos érkezik Miskolcra: ebben a hónapban még kettő, augusztusban összesen kettő, majd 4 szeptemberben és 3-3 darab októberben, novemberben és decemberben. 2015 első negyedévében még két új Skoda villamos kerül leszállításra, így lesz teljes Miskolcon a 31 darabos új villamosflotta, amely leváltja a régit.

A Közlekedési Operatív Program keretében megvalósuló „Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” című projekt összköltsége 37.658.167.000 Ft, amely 33.707.373.000 Ft összegű támogatással valósul meg, az Európai Unió és az Európai Kohéziós Alap társfinanszírozásával.

Forrás: boon.hu

 
Share
Új Szechenyi tervEuMagyarország megújul